Hidvéghi: EP-képviselők levele mutatja, hogy a bevándorláspárti európai baloldal és a Soros-hálózat is beszáll a magyar választási kampányba

Pataki József 2022.01.24. Itthon

Hidvéghi: EP-képviselők levele mutatja, hogy a bevándorláspárti európai baloldal és a Soros-hálózat is beszáll a magyar választási kampányba

A politikus elmondta: olyan levelet fogalmaztak meg európai parlamenti képviselők, amely szerint Magyarországon nincs biztosítva a demokratikus és szabad választás, ezért megfigyelőkre van szükség. Hozzátette: a levél "egy a sok hasonló dokumentum közül", és "teljesen nyilvánvalóan politikai hergelésről van szó".

Cba - cikk közötti

Mint mondta, erről árulkodik az, hogy kik a levél aláírói, illetve kik kezdeményezték. Márpedig itt "a jól ismert", Soros-hálózathoz tartozó szervezeteket illetve képviselőket lehet megtalálni, akik "évek óta nyíltan a Soros-féle hálózat érdekében lépnek fel", a bevándorlás mellett foglalnak állást és az LMBTQ-témában támadják Magyarországot", és mindenáron el akarják érni, hogy az Orbán-kormány ne tudja folytatni a munkáját - fogalmazott Hidvéghi Balázs.

Úgy vélte, a támadások hátterében az áll, hogy Magyarország nem enged azokban a fontos kérdésekben - mint például a bevándorlás, az illegális migráció, vagy a gyermekek védelme - amelyben ezek a képviselők és politikai erők azt akarják elérni, hogy az ő világképüknek megfelelően diktáljanak Brüsszelből a tagállamoknak és az európai embereknek.

Magyarország azért veszélyes példa számukra, mert itt egy nemzeti alapú, konzervatív kormányzás folyik évek óta, és ez egy sikeres kormányzás, az országot megvédtük, saját kultúránkra, hagyományainkra büszkék vagyunk, ez alapján szervezzük meg Magyarországot és a magyar emberek érdekeiből indulunk ki, ez az, amit ők a brüsszeli buborékban nem tudnak megbocsátani - mondta.

Hidvéghi Balázs szólt arról is, a levél aláírói között vannak a magyar baloldal EP-képviselői, "a Gyurcsány-párt négy EP-képviselője és a Magyarország ellen mindig nagy lelkesedéssel uszító momentumos képviselők" is.

Látható, hogy számukra mindig fontosabb, milyen külső elvárás van Magyarországgal szemben és arra számítanak, hogy külső segítséggel tudják a hatalmat átvenni - jelentette ki a politikus. Hidvéghi Balázs megjegyezte: a baloldal mindig külföldi erők beavatkozása alapján akart Magyarországon pozícióba kerülni, és "úgy tűnik, ez most sincs másként".

A Fidesz EP-képviselője a jogállamisággal kapcsolatban azt mondta, az olyan fogalom, ami tagállamonként eltérő, mivel különböző hagyományok, illetve államszervezeti hagyományok jellemzik a tagállamokat.

"A jogállamiság akkor kerül elő az ő támadásaikban, ha politikailag kell valakit zsarolni. Mindig ott van baj a jogállamisággal, ahol éppen kereszténydemokrata kormányzás zajlik, mindig ott van baj a demokráciával, szerintük, ahol éppen ellene megy egy kormány a Brüsszelből erőltetett elképzeléseknek" - fogalmazott. Ezt szenvedi Magyarország és Lengyelország is - tette hozzá. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Szikora Robi: Még nem tértem magamhoz

Farkas Márió 2022.05.25.
Szombaton ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját az R-Go. A Papp László Sportarénában tartott, teltházas koncertről kérdeztük Szikora Róbertet, aki még mindig az összejöve...

Visszatért a színpadra a Metal Lady! – Érzi magában a lüktetést

Pataki József 2022.05.24.
Bíró Ica újra felöltötte a bőrszerkót, és miután a hétvégén átvette a Som Lajos életmű díjat, Metal Ladyként tért vissza a színpadra. Lapunk megtudta tőle, hogy ez bizony nem egyszer...

Izgulós nyaralás – Először vált meg napokra gyermekétől Sáfrány Emese

Pataki József 2022.05.23.
Újra a karjaiban tarthatja gyermekét Sáfrány Emese, miután életében először nélküle utazott el. A légtornász lapunknak mesélte el, milyen érzés volt napokat külön lenni a kis Nolen n&eacut...

Huppsz

Zséda sajnálja, hogy nincs még egy gyereke

AC News 2022.05.24.
Egy régóta várt közönségkedvenc érkezett a #nofilter - Nők, filter nélkül Köböl Anitával stúdiójába. Zsédenyi Adrienn Zséda az elmúlt két-három évben úgy t...

Vajon mi a baja? Vajna Timinek segítségre van szüksége

Farkas Márió 2022.05.24.
Vajna Tímea élete mostanában maga a tündérmese: megszerezte amerikai állampolgárságát, illetve kibékült vőlegényével is. Ám valami nagyon nincs rendben, s emiatt aggódik.

Képek, amikre a sztárok sem büszkék

Farkas Márió 2022.05.23.
Mindenkinek az életében vannak olyan fotók, amik jobb, ha egy titkos mappába vannak eldugva, vagy épp eltűnnek fiókunk legmélyén. Nincsenek ezzel másképp kedvenceink sem: bizony, velük is előfordult már, hogy nem iga...
min-mano
video3 - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között

AC News

Megugrott a kereslet a nyári diákmunkások iránt

AC News 2022.05.25.
A munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra kerestek diákmunkásokat május első három hetében áprilishoz képest az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint - közölte a Trenkwalderc...

Hálóba gabalyodott bálnát mentettek spanyol búvárok - Videó

AC News 2022.05.25.
Illegálisan kihelyezett hálóba gabalyodott hosszúszárnyú bálnát mentettek spanyol búvárok Mallorca partjainál.    

Kétszázzal több magyar fiatal kap idén ingyenes európai vonatbérletet

AC News 2022.05.25.
Az eredeti kvótához képest 215 vonatbérlettel több jut a magyar fiataloknak a DiscoverEU most lezárult pályázati fordulójában.

Sziréna

Egy 90 éves asszonyt rabolt ki Tápiószecsőn egy terhes nő

AC News 2022.05.25.
A rémült idős telefonált segítségért 2022. május 23-án kora reggel a rendőrségre. Az eljárás adatai szerint nem sokkal éjfél után bejárati ajtaján kopogtatott egy terhes nő, akinek ajt&oa...

Idős járókelő kezéből akarta kitépni a táskát, nem sikerült neki, elfogták

AC News 2022.05.25.
A terézvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy idős ember kezéből akarta kitépni a táskáját. Egy férfi az utcán támadott meg egy idős járókelőt 2022. május 22-én 9 &oacut...

Az összes rendőrkapitányság felrobbantásával fenyegetőzött a szentesi férfi

AC News 2022.05.24.
A Szentesi Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a helybeli férfit, aki egy rendőri intézkedésen felháborodva fenyegetőzött robb...
video5 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
Video4a - Kategóriák között

Itthon

3080 az új fertőzött száma, múlt héten elhunyt 61 beteg

Pataki József 2022.05.25.
A beoltottak száma 6 409 451, közülük 6 195 684-en a második, 3 875 291-en a harmadik, 298 288-an pedig már a negyedik oltást is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.

Palkovics: Újabb rekord a foglalkoztatásban, minden korábbinál kevesebb az álláskereső

Pataki József 2022.05.25.
A rendszerváltozás óta nem tartottak nyilván az idén májusinál kevesebb álláskeresőt Magyarországon - jelentette be Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Technológiai és Ipar...

Ujhelyi: Kétszázzal több magyar fiatal kap idén ingyenes európai vonatbérletet

Pataki József 2022.05.25.
Az eredeti kvótához képest 215 vonatbérlettel több jut a magyar fiataloknak a DiscoverEU most lezárult pályázati fordulójában - közölte Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti k&eac...

Világ

Kínai elnök: Nem lenne szabad az emberi jogok ürügyén más országok belügyeibe avatkozni

Pataki József 2022.05.25.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben videókapcsolaton keresztül egyeztetett a Kínában tartózkodó Michelle Bachelet emberi jogi ENSZ-főbiztossal, úgy foglalva állást, hogy nem lenne szabad az emberi jogok ür...

Legalább 18 diák és egy tanár meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában

Pataki József 2022.05.25.
Legalább 18 diák és egy tanár is meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában helyi idő szerint kedden 12 óra előtt - jelentette az amerikai sajtó a Texas állambeli kö...

Moszkva válaszlépéseket tervez az orosz médiát korlátozó országokkal szemben

Pataki József 2022.05.25.
Az ukrajnai háború címén Moszkva ellen bevezetett büntetőintézkedésekre reagálva az orosz alsóház kedden megkezdte a megtorlás jogi lehetőségének kialakítását az orosz médiát...
video2a - Kategóriák között
min-mano
Video4a - Kategóriák között

Profil

Rácz Jenő: A legfontosabb, hogy egy étterem teltházzal üzemeljen

AC News 2022.05.21.
A magyarországi gasztronómia egyik legjelentősebb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat Rácz Jenő egy éve működő étterme, a Rumour kapta meg. A zsűri kiemelte, hogy ez az első olyan b...

Haddad Henrik: Minden annyira sorsszerűen jött össze

Farkas Márió 2022.04.30.
Haddad Henrik, azaz Ricky, az egykori fiúcsapat, a Picasso Branch énekese volt a 90’s évek végén. Az azóta eltelt időben sem tétlenkedett, beindította szólókarrierjét, született négy gyermeke és ak...

Gajdos Attila: Most a háború elől menekülteknek van szükségük a segítségre

AC News 2022.03.06.
Gajdos Attila különleges gospel csapatot alapított, akikkel mélyszegénységben élő gyermekeket támogatnak és most a háború elől menekülteknek is megpróbálnak segíteni. Mint mondja, ez a műfaj, a gosp...

Amiről beszélnek

Tóth Gabi: Sokszor éreztem én is, hogy az Ördög ott liheg a nyakamban

Farkas Márió 2022.05.25.
Az énekesnő a kereszténység és a zene kapcsolatáról beszélgetett az Ez itt a kérdés című műsorban, a közmédia M5-ös csatornáján.

Nagy bajban van Steven Tyler

Pataki József 2022.05.25.
A rock ikon ismét rehabra került a szenvedélybetegsége miatt.

Kórházba került Meghan Markle apja

Pataki József 2022.05.25.
Talán ez az utolsó esélye, hogy kibéküljön az édesapjával…
video2a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
Remiz uzlethaz - felugro