ACNEWS

Nem járnak jól a magyarok az üvegvisszaváltással: mégtöbbet kell majd fizetnünk

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Átláthatatlan, hogy mennyi pluszköltséggel jár a visszaváltható palackok a gyártóknak és a kereskedőknek. Hasraütésszerűen emelhetik az árakat.
Hirdetés
Ad image

Idén januárban vezették be Magyarországon a kötelező palack visszaváltási rendszert, vagyis a DRS-t (Deposit Refund System). Ennek értelmében a betétdíjas termékek körébe bekerültek a belföldön forgalomba hozott 0,1-3 literes űrtartalmú italcsomagok is. A műanyag, üveg és fém palackok egyaránt. A rendelkezés nyomán a 400 négyzetméternél nagyobb eladótérrel rendelkező, élelmiszert forgalmazó üzleteknek kötelező lesz visszaváltó automatát üzemeltetni, országosan mintegy 5–6 ezer darab automata telepítése várható. A kisebb üzletekben a tervek szerint a kézi visszavételt is lehetővé teszik majd.

A DRS-rendszer azonban hivatalosan csak július 1-től fog elstartolni, miután az élelmiszer-gyártók féléves felkészülési időszakot kaptak. Az újonnan gyártott betétdíjas palackok pedig áprilisban érkeznek majd az üzletekbe, míg nyár közepétől már csak ilyet lehet majd árulni. Az új italcsomagolások megvásárlásakor a termék árán felül 50 forint visszavásárlási díjat kell majd fizetniük a fogyasztóknak. Ezt utalvány formájában fogják majd visszakapni.

Nem 50 forint lesz a fogyasztók plusz költsége

A 24.hu most utánajárt annak, hogy ez mennyivel is fogja valójában megnövelni a vásárlók költségeit. A közvetlenül érzékelhető betétdíjat ugyanis nem költségalapon határozták meg elméletileg. Ezzel az üzemeltető inkább motiválni akarja a vevőket, hogy visszavigyék a palackokat. A köztudatban pedig ez az 50 forintos összeg terjedt el. „Az italcsomagolásokat használó gyártócégeknek csatlakozási díjat kell fizetniük a jelenlegi szabályok szerint 5 éven keresztül, ebből finanszírozza majd a MOHU utólag a visszaváltó-automaták összességében több mint 50 milliárd forintos értékű beszerzését. Ez a díj csomagolóeszköz-típustól függően darabonként 1-8 forintos pluszköltséget ró a gyártókra.” – mondta el a lapnak Nagy Miklós, a Csomagolás és Anyagmozgatási Országos Szövetség szakmai titkára.

Ez csak a jéghegy csúcsa

Mindezek mellett a gyártóknak még elő kell teremteniük a szolgáltatási díjat, a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer díjat is. „Ez az összeg darabonként 10-20 forint között lehet majd, attól függően, milyen a csomagolás típusa. Ezeket az 50 forintos betétdíjon felüli tételeket a gyártók előbb-utóbb beépítik a termékek árába, amennyiben a kiskereskedők elfogadják ezt, de legalábbis törekedni fognak erre.” – tette hozzá a szakértő.

A DRS-rendszer költségeit úgy tudjuk megbecsülni, hogy a kibocsátott csomagolási hulladékok mennyiségét felszorozzuk a rendeletben meghatározott csatlakozási és szolgáltatási díjak összegével. A nyilvános adatok szerint ez körülbelül 25 milliárd forint lesz egész évre. Viszonyítási alapként: a visszaváltási díj bevezetése előtt ugyanezen csomagolásokra befizetendő környezetvédelmi termékdíj körülbelül 6 milliárd forint volt. Azaz az emelkedés több mint négyszeres lesz.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés