Venczeli Zóra: Pokoli volt ez a hét, folyamatosan törtek fel belőlem az érzelmek

AC News 2021.10.25. Rivalda

Venczeli Zóra: Pokoli volt ez a hét, folyamatosan törtek fel belőlem az érzelmek

Fotó: TV2

Összeomlott a Sztárban Sztár leszek színpadán a fiatal tehetség, aki úgy érzi, ez a hét igazi terápia volt számára és sikerült elengednie a múltat.

poggyasz - rivalda

Minden bizonnyal a legdrámaiabb előadását láthatták a nézők a Sztárban sztár leszek! idei szériájának. A TV2 sikerműsorának felfedezettje Venczli Zóra ugyanis a nagyszerű produkciója alatt nem tudta magában tartani a könnyeit. A műsor előtt kevesen tudták, hogy az énekesnő szívében milyen fájdalmak játszódtak le, ugyanis a szupershow válogatója alatt szakított élete szerelmével.

 

„Ez a műsor megmentett, belebetegedtem volna a szakításba, ha nem jön ez a show. Gimnázium óta együtt voltunk, de a középdöntő alatt szétváltunk. Szinte sokkolt, de nem volt időm feldolgozni a traumát, mert bekerültem az élő showba. Azonban jött ez a dal, Christina Perri A Thousand Years című műve és egyszerűen azt éreztem, nem bírom. Csütörtökön tudtam eljutni odáig, hogy ne zokogjam el magam a dal második soránál. Annyi feszültség gyűlt bennem a szakítás óta, ami nem tudott kijönni. Pokoli volt ez a hét, folyamatosan törtek fel belőlem az érzelmek, a múltam darabkái. Nem tudom mit hoz a jövő velünk kapcsolatban, de az biztos, hogy katartikus élmény volt és újult erővel vágok neki a hétnek” – mesélte az AcNewsnak Zóra, akinek a produkcióját egyértelműen elismerte a zsűri és a közönség is, dacára annak, hogy a mesterek nem tudták féken tartani az indulataikat az énekesnő sírásával kapcsolatban.

Pápai Joci és Tóth Gabi szerint nem szégyen kiengedni a könnyeit az embernek a színpadon, Köllő Babett és Majka azonban más állásponton volt, szerintük az előadónak kell ezt a hatást kiváltania az emberekből.

„Egyet kell értenem Babettel, tényleg kívül kell hagynom a könnyeimet a színpadon és nekem kell az emberekből hatást kiváltanom. Joci és Gabi védelme elképesztően jól esett, de azt nagyon sajnálom, hogy Gabi és Majka miattam kaptak össze. Értettem mit mond Majka és igazat kell neki is adnom abban, hogy ez egy szórakoztató műsor és színpadon uralkodnom kell az érzéseim. Úgy érzem ez egy katartikus fordulópontja volt az életemnek, a műsorban való szerpelésemnek és a múlt feldolgozásának is” – mesélte lapunknak az ifjú tehetség.

 

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Papadimitriu Athina: A flitter és a lótrágya között érzem jól magam

AC News 2021.11.26.
A Farm VIP versenyzője fél évig jurtában élt, traktor vitte a színházi fellépésére és szellemgyógyászként állatok rehabilitációjával is foglalkozik.

Yvonne Dederick: Féltem, hogy megöl a volt férjem

AC News 2021.11.25.
Kegyetlen lánykori emlékei se tántorították el attól az üzletasszonyt, hogy a fegyverek iránti szenvedélyének hódoljon.

Elhunyt Csűrös Karola – Barátnője szerint, már nem akart élni

AC News 2021.11.24.
Pásztor Erzsi zokogógörcsöt kapott a 85 éves legenda halálától.

Huppsz

Szakításáról mesélt Schobert Lara

Pataki József 2021.11.26.
Irigylésre méltóan összetartó a Schobert család, a két idősebb gyermekük, Lara és Norbika pedig nagyon jó testvérek. A fiatalok a Palikék Világa by Manna csatornán, a Futtában című műsorban...

Ezt tartja fontosnak egy párkapcsolatban Pintácsi Viki

Pataki József 2021.11.25.
A fotósként is sikeres énekesnő bár nem szeretne részleteket megosztani a magánéletéről, ragyog a boldogságtól. Most azt is elárulta, hogy számára mi a legfontosabb egy kapcsolatban.

Ki lehet ez a csinos nő Vastag Tomi mellett?

Pataki József 2021.11.24.
Az énekes szuper formában van, amióta elbúcsúzott a súlyfeleslegétől. Egy ismeretlen szőke nő most Tamás izmait veszi kézbe.
video2a - Kategóriák között
video5 - Kategoriak között
min-mano

AC News

Az egyedi sejtvizsgálat új eljárását dolgozták ki szegedi és debreceni kutatók

Pataki József 2021.11.26.
Az egyedi sejtvizsgálat új eljárását dolgozták ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) és a Debreceni Egyetem (DE) kutatói uniós támogatással - tájékoztatta az Eötvös Lor&aacut...

Háziorvosi szakmai vezető: A gyerekek oltásával mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés

Pataki József 2021.11.26.
Mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az 5-11 éves korosztály oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcin&aacut...

Orbán: Meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet

Pataki József 2021.11.26.
Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel.

Sziréna

Lakástűzben meghalt egy ember Hévízen

Pataki József 2021.11.26.
Meghalt egy ember a családi házában keletkezett tűzben Hévízen, az Egregyi utcában csütörtök este - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese pé...

Késsel sebesítette meg menyasszonyát egy holland férfi Békéscsabán

Pataki József 2021.11.26.
Életveszélyesen megfenyegette és egy késsel megsebesítette menyasszonyát egy holland férfi Békéscsabán - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

Hét év apagyilkosságért

Pataki József 2021.11.26.
Hét év fegyházra ítélt nem jogerősen egy apját agyonverő férfit a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön.
min-mano
video4 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között

Itthon

Elhunyt 162 beteg, 11 871 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Pataki József 2021.11.26.
Meghalt 162, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 11 871 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte pénteken a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 087 474 embert oltottak be, közül&u...

Szijjártó: Fontos cél a magyar vállalatok külföldi beruházásainak támogatása

Pataki József 2021.11.26.
Fontos cél, hogy az évtized végére a magyar cégek külföldi beruházásokból legalább annyi forrás kerüljön vissza a magyar gazdaságba, mint amennyi profitot a külföldi vállalatok Magyarors...

Novák: Hátrányos helyzetű gyerekeknek indított karácsonyi adománygyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat

Pataki József 2021.11.26.
Hátrányos helyzetű gyerekeknek indított karácsonyi adománygyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Kívánságlista nevű akcióban a gyerekeknek karácsonyi ajándékot vehetnek az adom&aacu...

Világ

Az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a dél-afrikai régióból

Pataki József 2021.11.26.
Az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a dél-afrikai régióból a koronavírus egy újabb variánsa miatt - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizotts&aacu...

London hat afrikai országból felfüggeszti a repülőjáratokat egy új vírusvariáns vizsgálatának idejére

Pataki József 2021.11.26.
Hat afrikai országból felfüggeszti péntektől a repülőjáratokat a brit kormány a koronavírus egy új variánsának vizsgálati idejére.

Pozitív a cseh államfő vírustesztje, Zemant újra kórházba vitték

Pataki József 2021.11.26.
Pozitív lett a koronavirustesztje Milos Zemannak, ezért a cseh államfőt csütörtökön este újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították - közölte Jirí Ovcácek elnöki sz&...
video3 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
video4 - Kategoriak között

Profil

Malchiner Péter: Közel kell hozni az embereket saját magukhoz

Pataki József 2021.11.20.
Malchiner Péter annak idején egy népszerű sorozat főszereplőjeként országos ismertségre tett szert, de azóta abbahagyta a színészkedést. Volt nagy cégek vezetője, majd külföldre költözött &eacut...

Czank Nelli: Együtt lélegzem a kitalált karaktereimmel

AC News 2021.11.06.
Évekig légiutas-kísérőként dolgozott az írónő, így számtalan helyre eljutott a világban, az ott megszerzett élményeit, tapasztalatait könyveiben is hasznosítani tudja. 2012-ben váltott pál...

Szick Petra: Mindenki szép a maga módján

Pataki József 2021.10.23.
Magyarországon talán még nem annyira elterjedt a gyermekszépségversenyek világa, mint más nemzeteknél, de azért itthon is van lehetősége a kicsiknek megmérettetni magukat. Persze más körülmények k&o...

Amiről beszélnek

Balázs Klári is vírusos volt

Pataki József 2021.11.27.
Csak hónapokkal később tudta meg, hogy elkapta a koronavírust.

Nyitott kapcsolatban élt Gryllus Dorka

Pataki József 2021.11.27.
A színésznő bevallotta, hogy régebben előfordult, hogy harmadik fél is volt a kapcsolatában.

Hoppá! Titokban megnősült Bereczki Zoltán

AC News 2021.11.26.
Vagyis nem is annyira titokban, csak nem tűnt fel még senkinek. 
video1a - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között
min-mano